A ministránsok azok a fiúk és lányok, akik a pap mellett kisebb szolgálatokat végeznek a Szentmiséken illetve egyéb liturgikus cselekedetek során. Elnevezésük a latin ’ministrare’ – szolgálni kifejezésből származik.

„Végezzétek nagyvonalúan szolgálatotokat Jézusnak, aki jelen van az Eucharisztiában! Ez a legfontosabb feladat, mely lehetővé teszi számotokra, hogy különösen közel legyetek az Úrhoz és valódi, mély barátságot alakítsatok ki vele.” – mondta XVI. Benedek pápa a 2010-es római ministránstalálkozón.

A ministránsokhoz tartozni fontos, nagy jelentőséggel bíró feladat, hisz a ministráns Jézus Krisztusnak szolgál. Ebben növekszik. Nem lehet csak úgy, ha épp kedvem tartja, akkor szolgálni. A feladat egyben kötelesség is, mellyel a Szentmise ünnepélyesebbé válik.

Ebben próbálunk hétről hétre növekedni a ministránsokkal. A felkészülést segíti, hogy minden páratlan héten, hétfőn délután 1/2 6-tól ministráns foglalkozást tartunk, ahol nemcsak a hogyanra, hanem a miértekre is választ keresünk. Megismerkedünk az egyházi évvel, a liturgikus színekkel, ünnepeinkkel, de szóba kerülnek a Szentmisén elhangzó idegen kifejezések, a templom, a liturgikus tér is, sőt számos egyéb dolog. Természetesen gyakorlati ismeretek, feladatok begyakorlása is része a készülésnek.

A kicsiny közösség várja fiúk és lányok jelentkezését és csatlakozását.

A foglalkozásokat Barta Luca és Németh András vezetik.

 

A következő foglalkozások időpontjai:

2012.11.05
2012.11.19
2012.11.05
2012.12.03
2012.12.17
2013.01.14
2013.01.28